Pannon polgár panasza
Engem mindig a jó bor sarkall indulatokra.
s dúló indulatom lükteti verseim át.
Mithrász templomi papjai hívtak versfaragásra
engem, a lágyság szép mondatait faragót.
Víznél, kősziklából ébredt ránk ez az isten,
szentélyt állít néki, imádni akarja a küzdő nép.
Mondják, kardot hordoz a jobbik drága kezében,
míg másikban a fény, fáklya világa virít.
Ő ád fényt, hiszen ő harcolt meg az éji bikával,
öldöklő erejű, isteni-ördögi lény.
Rápattant a bikára, s amíg az bírta erővel,
úttalan útakon át űzte, amíg elesett.
Ó, nemes állat, mégis vérzett oldala végül,
s minden cseppje a fényes Mithrászt gazdagitotta.
Én, pannon polgár, hallottam tetteiről, míg
kockát vet, s iszogál itten a fórumi nép.
Római közkatonák titkos misztériumát csendben
suttogják az agórán, kardot, vért, s bika áldozatát.
Illik hódítókhoz a győzelem és vereség is,
úgy keverednek sorsukban, mint fényben a napsugarak
.
Jó Hérakleitosz mondotta, az íj neve élet,
műve viszont a halál - harcosok útja e lét.
Római harcos nem lévén, jaj, vér szaga rettent,
szóljon hát a dalom Mithrászról, fény sugaráról!
|
|