Korhadt szálfák
Elindulnak a zöld hasú fák,
meghajlott törzzsel menetelnek.
Roskasztó terhű évek súlyát,
por lepte álmokat cipelnek.
Mint óvodások, libasorban
követik egymást porló havon,
mennek a ködös semmi felé
szél borotválta hegyoldalon.
Vezérfonaluk leszúrt rönkök
kerítése, hol madár sem járt.
Talpuk alatt legyűrt göröngyök,
ágaik kézen fogják egymást.
Cikkcakk pengéjű végzet várja
legtöbbjüket, mert ősi törvény:
győz az idő, a romlás párja,
s elhull a gyöngébb meggyötörvén.
Ó, korhadt szálfák, öreg ember!
Megroppannak, ha vesztük érzik.
Világukért is könnyeznem kell,
értük és értem szívem vérzik.
|
|