Kint és bent
Élet-sugaram gyönyörű delén,
harmincharmadik évemnek telén
beszűkült létem halovány fénye,
kórházi ágyban főnix reménye.
Világ-habzsoló vágyaim bércén
csapott le a sas – tátogó rémség,
dalos madaram földre teperte,
Krisztus éveim égbe perelte.
Pirkad a szürke, hófútta reggel,
mozdulnék, hogyha bírnék testemmel,
szemem sarkából lassan derengek;
a beteg társam holtán merengek.
Hófehér pehely ablakra tapad,
nem gyászol színe, részvétlen marad,
kint az utcán a sok havat szidják,
a fájdalmat bent nyögéssel bírják.
Hóhányó-zsivaj botlik a jajjban,
élet és halál disszonáns hangban,
óhajom éled havat seperni,
hívatlan halált lapátra tenni.
|
|