Volt nekem egy kutyám,
olyan ember-barát.
Dzsinnek szólítottam,
ma egy lélek-virág.
Megérezte mindig
a jót is, meg a hibát,
nem az lett a bűnös,
aki mellett kiállt!
Tíz körömmel ástam sírját,
nem kellett a lapát,
szemét rólam le nem véve
kiolvastam belenézve,
vágyta már a halált.
Megáldottam földjét,
mibe jajongva temettem,
nem találhat többé reá,
a sok gonosz, rossz-szellem.
