Sétálok néha még,
amolyan fejszellőztetés.
Nehezen megy a járás,
minden lépés fájó áldás.
Jönnek mennek fura lények,
én már csak a földre nézek,
el ne essek, attól félek.
Mert az úgy volt egyszer régen,
most azt hittem elmesélem,
de féllábon állok én a hittel,
ingyen adom, ha akarod, vidd el.
Csak ne lenne fájó a lépés.
Most hogy is van?
Mi itt a kérdés...?

Ha sétálni újra megyek,
persze ha lesz legközelebb,
fejemre egy sapkát húzok,
tudatomba visszanyúlok,
azon fogok töprengeni,
kimaradt-e még valami.

De a sapkát mért' veszem fel;
nézd csak ott fut két kérdőjel.....??
S amíg te most balra nézel,
addig titkom elmesélem:
a kis eszem mi még maradt,
ha felnéznék, el ne vesszen.