Évekkel ez előtt történt az eset, mikor egyedül kellett mennem távoli helyre, Keletre. Április volt, nálunk szeszélyes. Ott meg? Nos ez az, mit elmesélek. Ferihegy, indulás. Család apraja nagyja siránkozva ölelget. Kivétel a ház ura, mivel Ő az, ki magához rendelt. Végül rám is átragad a kétség, biztos jó döntés e most utazni épp? Szerencsére hamar el tudok búcsúzni, mert megjött értem a Stewardes, aki a VIP váróba kísér. Géphez külön kis busz visz ki, elsőként lépek fel. Nincs külön ellenőrzés, macera. A VIP-nek azért ennyi előnye van. A gépen kedvesen fogad a férfi Stewardes, és kézi poggyászom, mely egy kis sport táska, fel teszi a fejem fölé a rakodóba. Nem szeretek táskákat cipelni, de azt azért megtanultam, hogy a feladott csomag, nem mindig hajlandó velem utazni. Van, mikor megmakacsolja magát és elmegy világot látni. Én meg várhatom, hogy megint velem legyen a váltás bugyim. Nos hát ezt kiküszöbölendő a kis táskámban mindig van pár ruha, hogy ha a bőröndök önállóan utaznak, ne legyen probléma. Van a gépen még egy alak. Azért nevezem alaknak, mert ruházatából, mely egy hosszú, nem tudom milyen színű szövetkabát, alatta fekete garbó, hosszú sál, nem lehet a foglalkozására következtetni. Illetve emlékeztet néhány filmben látott szereplőre, de szerepeit tekintve nem sorolnám pozitív hősnek. Méreget, és látszik rajta, hogy az én sporttáskám a fejem fölött, kifejezetten izgatja. A gép annak az országnak nemzetközi járata, ahol a következő pár hónapot kell élveznem a párommal. A férfi, a hosszúkabátos, le föl járkál a gépen. Más nincs még fent, csak Ő meg én, mert a Stewardes valahová elment. Egyszer csak megáll hirtelen mellettem és felmutat a táskámat rejtő rekeszre. Mire felállnék, már nyomja is a gombot, ajtó lepattan, a táska pedig, a fejem után az ölemben landol. Nálam szikrázó szemek villognak. Arcomon kínos mosoly és mutatom, MI VAN? Jelzi elnézést, elveszi a táskát, és érdekes formában, sok nyomkodással, gyömöszöli vissza a polcra. Bólint, és tovább rója a köreit. Pár perc múlva, az egész jelenet, mintha egy filmet tekertem volna vissza, megismétlődik. Mire a Stewardes visszaérkezik, még háromszor élem át az ismételt jelenet örömeit. Én már rohadtul tudom a szerepemet, és reménykedem, hogy ez az alak is rájön, az előadása már tökéletes. Szerencsémre a Stewardes szól neki valamit, és erre Ő sietve távozik. Ez után már semmi gond, érkezik a többi utas, nyüzsgés van, hangzavar. Megállapítom, hogy nő nemű lényként az egyetlen vagyok. Végül is nem zavar, csak kicsit magányosnak érzem magam. Éppen Ramadán van. Tudom, ez mivel jár. Nem részletezném, csak annyit említenék meg, hogy az úton nem ettem, nem ittam semmit sem. Bár engem kedvesen megkínált a Stewardes, de mikor jeleztem, hogy nem kérek, szemmel láthatóan fellélegzett.
Hallom a pilótát, mindjárt leszállunk. Alattunk a kék tenger, a repülőtér szemben a parton. Olyan érzése van az embernek, hogy a vízre szállunk le. Simán landol a gép, zűrzavar ismét, tülekedés, lökdösődés. Végül is lejutottam, indulás a csomagokért. Hordár érkezik kocsival, örülök neki. Segítőkészen felrakja a bőröndjeim. Útlevél a kezemben és megyek a hordárral. Eddig nem figyeltem rá, de most fel tűnik, hogy mindenki jön utánam. Lassítok, ténfergek, ne én legyek az első, de hiába minden, az ellenőrzésnél elsőnek kell lennem. Közben mindenki engem figyel. Végig nézek magamon, mi a bibi. Szolidan öltöztem, egyenes szabású farmer ruha, smink sincs szinte semmi. Jó a tűsarok elmaradhatatlan, de másba már nem is tudok menni. A teremben egyetlen asztal, oda megyek és nyújtom az útlevelem. A tiszt elveszi, forgatja. Olyan képet vág, mintha nem látott volna még ilyent soha. Végül is rátalál a beragasztott vízumra, bólogat, hümmög és szól egy másiknak. Az is oda jön, Ő is nézi. Akkora a csend, hogy a légy zümmögését is lehet hallani. Mindenki feszülten engem figyel. Kezdek ideges lenni, szerencsémre a használt dezodor a lady speed stick. Még négy fegyveres is érkezik, hadarnak egyszerre. Időnként rám is néznek, sőt erősen gesztikulálva rám mutatnak. Végül megegyeznek, szólnak a hordárnak, hogy a csomagokat tegye sorban az asztalra. Kinyitja az elsőt az egyik, beleturkál, kihúz egy pólót, visszateszi. A harmadik bőröndöt felnyitva, a fehérneműimet kellene átvizsgálja. Elkezdi óvatosan emelgetni, majd betúr a közepébe és előhúz egy picike bugyit. Jól megnézi és visszadugja. Most a bőrönd alját kutatja. Ajjaj kezdek aggódni. Mivel nem tudtam, illetve annyit tudtam, hogy jobb, ha készülök. A több hónapos kint tartózkodáshoz szükséges megszokott tampont, dobozából kivéve egy zacskóba öntöttem, hogy kevesebb helyet foglaljon a bőröndbe. Érzésem beigazolódott, a katona kezében ott volt a zacskó. Kivett belőle egyet. Nézegeti, forgatja, oda tartja a másik orra elé, és a vállát húzogatja. Én próbálom magyarázni, hogy az mi lenne, de persze nem ért belőle egy kukkot sem. A vállán géppisztoly lóg, derekán pisztoly van, arcán látszik, tizenéves fiatalsága. Végül bólogatva mutat a pisztolyra. A másik meghökkenten rám néz, és ingerülten hadar. Mutatom nem, nem… Rosszul gondolja nem töltény, nem… ahhoz túl puha.
A kezembe nyomja, kéri, mutassam meg, mire kell ez a sok micsoda. Hát ez nem fog sikerülni, ez biztos. Próbálom mutatni, hogy ártalmatlan puha. Újra elveszi, közelebbről nézi, észreveszi, hogy a csomagolás hogyan nyílik. Letépi a celofánt és megszagolja, vállat von és odaadja a másiknak. Az is tapogatja, csipkedésére megbomlik az anyag. Gyorsan széttépi, nézi, hogy mi van benne. Nem talál semmit, erre rém dühös lett. Kiönti az egészet az asztalra, és gyorsan nyitogatja őket sorban. A másik meg tépkedi széjjel, és vizsgálja, mi van a közepébe rakva. Alattam a föld, már kezd megnyílni éppen, mikor megunják és döntenek, ez az országba nem vihető be. Figyelmeztet, máskor nem úszom meg, ne próbálkozzam többet ilyennel. Tudomásul veszem, bólogatok, csak engedjenek már utamra. Vár még egy belföldi járat, mellyel ezerötszáz km-t megyek a fővárostól távolra. Istenem ott mi lesz?