Fullextra.hu

Reggel felébredtem, és gyorsan körbenéztem, mit is kell vásároljak. Kocsiba be és indulás a piacra, mire a gyerekek felébrednek hazaérjek. Gyönyörű tavaszi nap van, gondoltam mikor a nagy panelház előtt beültem a kocsimba. A piacot végig futottam, mert az embernek, ha vannak gyerekei, munkája, férje és még egy építkezés is gazdagítja az életét, nem lehet azt mondani, hogy sokat unatkozik. Minden esetre Én nem unatkoztam. Mikor futottam vissza a kocsimhoz, egy öreg néni ült az aszfalton, előtte egy kosárban valami fekete gombolyag. Ahogy hirtelen ránéztem, csak azt láttam, hogy a gombolyagból csillog valami fekete. Meg kellett álljak. Odaléptem és megláttam a világ legaranyosabb lényét, amint szomorú szemeivel rám nézett. Egy kiskutya, koromfekete, kis göndör. Azt mondja a néni, hogy vigyem el. Ezt a csöppséget ma elaltatják, ha nem talál neki gazdát, mert szám fölötti lett az alomba és ezért nem törzskönyvezik. A lánya meg nem foglalkozik vele, mert elég nekik azokkal bajlódni, amelyek törzskönyvezettek lesznek.
- Neeem köszönöm, egy hetedik emeleti panellakásban lakunk, mit is kezdenék vele. Mondtam, de a kezem nem tudtam a kosárból kivenni, amelyet a pici apró nyelvecske folyamatosan nyaldosott, és ahogy rám nézett, mintha mosolygott volna. Elmémben rögtön kialakult a két vitapartner.
- Egyik - vidd haza, úgy is építkeztek, és akartál is egy kutyust.
- Másik - addig, amíg nem költözhettek, mi a jó fenét csinálsz vele?
- Egyik - képzeld a gyerekek, mennyire örülnének neki.
- Másik - pont ez hiányzik neked, reggel rohanhatsz le sétáltatni.
- Egyik - nézd, milyen könyörögve néz rád.
- Másik - amíg szobatiszta nem lesz, a lakásba fogja a dolgát elvégezni.
- Ebből elég, mondtam és toppantottam a lábammal.
A néni megszeppenve nézett rám, mi a bajom.
- Bocsánat mondtam, mennyibe kerül a kutyus?
- Semmibe kedves, csak ígérje meg, hogy nagyon fogják szeretni.
- Ez felől nyugodt lehet néni, mondtam erélyesen és kivettem a kutyust a kosárból.
Nagyon dühös voltam rá is, magamra is, a világra is, meg egyáltalán minek kellett nekem a piacra jönnöm, ehettünk volna bármit.
Így lett egy pumi kutyusunk, akinek a legemlékezetesebb történetét szeretném elmesélni.
Bogár igazi nagy kutya lett, fiú és másfél éves, nagy hóhányó. Persze a falkavezér ki más lehetett volna, mint önmaga. Ezt Ő így találta helyesnek, mi nem vitatkoztunk vele. Mi a falkatársak, kellemes szerepét töltöttük be. Ez azzal járt, hogy megvakarhattuk a füle tövét, készséggel elfogadta a csirkehúst, és természetesen, ha azt mondtuk gyere ide, Ő tüntetően a másik irányba indult. No ezért ezt aztán nem is igen firtattuk. Miért is kellene odajönnie, ha egyszer nem akar. Egyetlen gond volt csak az idilli életben, hogy rettenetesen félt a vihartól. Ha egy csepp, eső esett, Ő annyira ki volt, hogy nem tudta hová bújjon. De vettem neki gyönyörű összkomfortos házat, így ez sem volt többé gond, csak arra kellett vigyázni, ki ne szökjön az utcára, mert akkor gyakorlatilag egész éjjel könyöröghettem, hogy jöjjön be végre. Igazi házőrző lett belőle. A szomszéd bácsit rendszeresen megharapta. Szegény Jani bácsit mindig becsapta a farok csóválással. Ő csóvált, Jani bácsi benyúlt, csóválás vége, és hamm. Ezt hetente eljátszották. Jani bácsi nem haragudott rá. Én igen. A Jani bácsira. Miért nem érti meg, hogy ne dugja be a kezét a kerítésen. Pár hónapja laktunk a házban, mikor a férjemnek megint menni kellett. Persze mint az új épületeknél szokás, probléma akadt bőven. Szeptember volt. A férjem elrepült. Másnapra olyan viharos széllel érkezett a hideg, hogy a kazánt be kellett gyújtani. Mármint be kellett volna, mert nem sikerült. Hívtam a gázműveket, mondták, két nap múlva tudnak csak jönni. De akkor lehet, hogy megint nyár lesz, hideg most van, könyörögtem. Nem hatottam meg őket. Na ez a nap is jól kezdődik. Gyerekeket elindítottam, irány a munkahely. Délelőtt 11 órakor jött a telefon. Azonnal menjek haza. A szél a dupla szárnyas kaput letépte, hozzávágta a postáshoz, és mind ez, ha nem lett volna szegénynek elég a kutyám még, meg is harapta. Rohantam haza. Szakadt az eső, gyorsan nyitottam az ajtót, hogy hozzam az oltási bizonyítványt, amikor is a Bogár beloholt előttem, egyenesen a nappaliba, az íróasztalom alá. Minden csupa sár és víz lett. Nem baj gondoltam, legalább nem kóborol el, amíg a kaput megcsinálják. Szegény postást elrendeztem, sűrű bocsánat kérés, stb. Délutánra a kaput is meghegesztették. Gyerekekért rohantam, addig gondoltam, nem viaskodom a Bogárral, majd ha hazajöttünk, valahogy kitessékelem a szobából. Nos ez nem sikerült, Már a bemenetellel is gond volt, mert eléggé harciasan védelmezte az asztal alját. Próbáltam szépen kérni, csalogatni, parancsolni, minden lepergett róla. Ha közelítettem az asztalhoz, a tudtomra adta, hogy nem kívánja a társaságom. Mi a csodát csináljak, töprengtem. A sok munkám az asztalon, a kutyám meg oda sem enged. Már este kilenc volt mire elfogyott a türelmem. Mivel csak a víztől félt a lelkem, bevittem a slagot és kinyitottam, gondoltam ijedtébe csak ki szalad. Szaladt de nem ki, hanem a konyhába, én utána a slaggal. Tajtékoztam mérgemben. Onnan a fürdőszoba következett, majd a konyha, nem maradt ki a háló sem, sőt a kondi szoba szőnyegpadlója is locsogott, mire az előszobába vette az irányt és kifutott. Nem lett nagy a kár, dehogy, csak a földszintet kellett újra tapétázni és párhelyen a parkettát kicserélni. Ja, a szőnyegpadló az kiszáradt, röpke egy hónap alatt, mivel a kazánt begyújtani nem lehetett, csak két hét múlva. De volt egy szuper is a dologban. Ettől a pillanattól a falkavezér én voltam!