Anita gyönyörű lány. Hosszú sűrű ragyogó fekete haj, sötétkék szemek. Teste, mint egy remekbe faragott szobor. Valahányszor belenézett a tükörbe, nem értette, hogy a természet miért halmozta el ennyire. Irigyelték a barátnők. Igazi barátnője ezért nem is volt egy sem.
A középiskolában kezdődött a lelke bezárkózása. Mondják a szépség mellé ritkán társul az okosság, az értelem. Ő ebben is kivétel volt. Rendkívüli inteligenciával rendelkezett, legyen szó matematikáról, vagy művészetekről. Egyetlen óriási problémája, őszintesége, nyitottsága. Mondhatnánk a szerelem terén meglévő naivitása. Nincs szerencséje a fiúkkal. Mind meg akarja őt szerezni, de csak a trófea miatt. Igazán egyiket sem érdekelte. Érzi ő ezt. Eleinte még hitt a szép szavaknak, de mára már annyira szkeptikus lett, hogy nem akart ismerkedni. Egyre magányosabb lett. Nem is volt még testi kapcsolata senkivel. Persze ezt csak Ő tudta. Elhinni senki nem hinné, hogy ez igaz. Pedig nagyon az. Szívét már párszor összetörték, a visszautasított férfiak, akik szerelmet hazudtak, de mindig kiderült, hogy az nem igaz. Elhatározta, hogy egyetlen emberé lesz, és ha lesz, az a férje. Egy ideje már kifelé egy álarc mögé bújt, ami egy hideg szívtelen felsőbbrendű nő képét mutatta.

Mikor az egyetemi klubban meglátta a férfit, szíve nagyot dobbant. Fantasztikusan jóképű volt. Sötétbarna haj és világító kék szemek. Egyenletesen lebarnult csillogó bőr, szikár de kidolgozott izomzat. Anita érezte, hogy elveszett. A fiú nem egyetemista, csak a fellépők között szerepelt. Fiataloknak sportruha, és fürdőruha bemutató volt. Ő is ott vonult fel. A kifutó végén megállt és mélyen Anita szemébe nézett. Sejtelmesen elmosolyodott, kivillant gyönyörű hófehér fogsora. Anita megremegett, de komoly maradt, nem viszonozta a mosolyt. Csak nézte megbabonázva, szemét nem tudta levenni a gyönyörű férfiről.
Mikor az előadásnak vége lett, Anita várta, hogy a férfi megkeresi, szinte biztos volt ebben. Az a nézés, amivel szinte körbefogta, sokat sejtetett.
Hiába várt, a férfi nem jelentkezett. Anita érdeklődni kezdett diszkréten a fellépők felől a rendezőknél. A magas kapkodó végzős srác, csak úgy futtába szólt vissza, hogy már régen elmentek.

Több nap eltelt, amikor kapott egy levelet, melyben egy cég kedvesen, fotózásra invitálta. Először ki akarta dobni az egészet, de aztán úgy gondolta miért is ne. Elment a megadott címre. Nagyon kedvesen fogadták és készítettek néhány felvételt, ami ígéretesnek bizonyult. Teltek múltak a hetek, szerződés is lett belőle. Már túl volt egy-két sorozat felvételen is, amikor egyszer a helyszínen ott volt a klubban látott férfi. Anita szíve nagyot dobbant. Figyelte, persze csak úgy, hogy nehogy észre vegye. Nevetett magában, élvezte a helyzetet. Úgy érezte magát, mint egy vadászó macska. Talán ilyen izgalmat még soha nem érzett. Kicsit bántotta, hogy a férfi jókedvűen viccelődik a lányokkal, azok körül dongják, de őt meg sem látja, mintha levegő lenne. Ismét nem sikerült megismerkedni vele.
Ismét több hét eltelt, mikor egy felvétel szünetében a büfében ott volt a férfi. Anita azóta már úgy érezte, hogy ez az ember a nagy Ő a számára. Leült egy olyan helyre, hogy a férfi mindenképen észre vegye. Elég hangosan rendelt magának egy italt. Gondolta, hogy ez most egy kicsit meredek volt, de szeretett volna már az ismerkedésen túl lenni. Jól sejtette, a férfi felé fordult, és a pincér tálcájáról a neki szánt italt levéve, intett a fejével, hogy majd Ő felszolgálja. Oda lépett Anitához és csodálatos mély érzéki hangon csak annyit mondott, szia János vagyok.

Az események felgyorsultak, pár találkozáson is túl voltak. Anita úgy érezte, ismeri már Jánost. Beszélgettek a jövőről is. János nem volt tolakodó soha. A csókjai elvarázsolták Anitát, de tovább nem lépett. Aztán egy alkalommal, hevesebbek voltak a csókok, és Anita szégyellte, mert rájött, hogy bizony Ő erőlteti a dolgot.
János lakásán találta magát, de nem bánta. János óvatosan vetkőztette, az ölébe vonta. Kérte, - táncolj kedves, gyönyörű vagy. Anita óvatosan János ölében erotikus mozgásba kezdett. Behunyta a szemét és csak János simogatását érezte. A csókokat a mellén, a halk csodálatos hangot, amellyel bíztatta és irányította. Mikor felállt vele és a hatalmas ágyra fektette, már nem volt szégyenérzés benne. Engedte combjait széttárni, engedte a testére kapott csókokat is. János ujjainak játéka hatalmas vágyat gerjesztettek ölében. Az érzés elsöprő volt, zihált a tüdeje, mikor János beléhatolt épp csak apró fájdalmat érzett, és ismét egy hatalmas hullám ragadta magával a gyönyör tengerében. Megsemmisülten pihegett János ölelésében. Elszenderedett.
Mikor felébredt János már nem volt mellette. Felöltözve állt az ágy végében és Őt nézte, egy pohár ital volt a kezében.
- Öltözz kérlek, mert mennünk kell. Mondta kicsit nyersebb hangon, mint ahogy Anita képzelte.
- Valami baj van? Kérdezte Anita.
- Nem... semmi... felelte a férfi. Túl vagyunk rajta.. Te voltál a 272-ik. Megdolgoztattál rendesen, intett a pohárral felé, majd tartalmát egyszerre kiitta.
- Ezt, hogy érted? Anita hangja remegett.
- Kedvesem...., minden nőt meg lehet kapni, csak türelem kérdése..... Hideg rémítő mosoly volt az arcán. Az a csodálatos kék szem, most fájdalmas késként fúródott Anita tekintetébe.....
- Miért? Miért tetted ezt velem?
- A kifutóról mikor rád néztem, tudtam, hogy így lesz. A fotózást én intéztem. Hiába hitted, hogy Te más vagy mint a többi. Nem vagy más.... És én gyűlöllek benneteket... Öltözz és tűnj el!