Négy hónap telt el, a szörnyű emlék óta, ami Anitának megváltoztatta még a gondolkodását is. Átrendezte az életét a baba miatt. Nagyon boldogan várta a csöppséget. A szülei minden döntésében támogatták, de nem akart nagyon rájuk támaszkodni. Hiába faggatták, hogy árulja el, ki a pici apja, nem mondta senkinek, azt az egyetlen alkalmat el akarta felejteni. Magában már a fájdalom is csitult, átvette helyét a megmagyarázás. Magát hibáztatta a történtekért. Nem tudta ugyan elképzelni, mi történt akkor délután, ami egy csodálatos emberből, amilyennek Jánost megismerte, egy vadállatot csinált.
Az egyetem mellett tovább fotózott, ez már szinte hivatásává vált. Gyönyörű arca továbbra is kelendő maradt, alakja megváltozása után. Mindenki azt mondta, a terhesség még szebbé tette. Derű és szeretet sugárzott lényéből. Annyira boldogan viselte a terhességet, hogy aki ránézett, boldogságot érzett. Sokat gondolt Jánosra, nem arra ami történt, hanem csak az emberre. Akit hiába nem akarta, még mindig szerette. A kis dobogó életet ajándéknak tekintette. Egyetlen pillanatig sem gondolta, hogy babájához Jánosnak is köze lehet. Eldöntötte, ketten fognak az élettel megbirkózni, Ő és a gyermeke.

A szőke kidobása után, János lassan tért magához. De az, az alkalom volt az utolsó, hogy egy nőt az ágyába hívjon. Befejezte. Undorodott saját magától. Megrettentette a gondolat, hogy majdnem gyilkolt. Több napig ki sem mozdult a lakásból. Mindent megivott, ami otthon volt. Többször elájult és magához tért, de mikor végleg kijózanodott, valamilyen megtisztulást érzett. Tudta többé nem lesz dolga senkivel, végzett a női nemmel, de az itallal is örökre.
Egy olasz bemutatóra indult, mikor az ügynökségen egy hatalmas plakátról, Anita mosolygott rá vissza. Azok az óceán kék szemek, háborgó mélységbe rántották Jánost.
Az ügynökétől kérdezte, ki ez a lány? Az ügynöke egyben a barátja is volt. Több éve dolgoztak együtt, ismerte a változást, amin János keresztül ment az elmúlt négy hónapban. Igazán nem hitt benne, hogy János jó útra tért volna. Ezt az állapotot, olyan kis kitérőnek tekintette, bár élvezte, hogy egy ideje már nem kell a jajongó hölgyek, lelkével foglalkozzon. Csendesebbek lettek a körülmények.
- Felejtsd el apám, Anita tabu. Nála csodálatosabb lánnyal még nem találkoztam. Különben sem az eseted, mert mostanában gömbölyödik, ha érted mire céloztam. És nevetve mutatott a pocakjára.
- Ezt hogy érted? Kérdezte János.
- Hát terhes, te lökött.... Nevetett az ügynök, és játékosan megfenyegette az ujjával. Komolyan, ha megbántod valamivel, én folytalak meg.
- Asszony? Nem is gondoltam volna... Vágott ártatlan képet János.
- Nem, nem asszony. De babát vár. Válaszolt oda sem figyelve az ügynök, mert a papírokkal volt elfoglalva.
- Ki az apja? Kérdezte mellékesen János.
- Anitának? Mit tudom én... Mi a csodát érdekel téged Anita apja? Válaszolta mellékesen az ügynök.
- A gyereknek.... Nem a lánynak.... Ne légy hülye.... János kissé ingerült lett.
- Nem tudom, és nem is érdekel. De egyet tudok, hogy szívesen lennék az apja annak a gyereknek, még úgy is, hogy nem én nemzettem. Senki nem tudja ki a szerencsés, Anita soha nem árulta el. Miért érdekel ez téged ennyire, ha nem vagyok indiszkrét.
- De indiszkrét vagy. Azt mondd még meg mennyi idős terhes.
- Azt hiszem, tizennyolc hét körül van.
- Hol tudom utolérni? Kérdezte János izgatottan.
- Sehol barátom. Mondtam, hogy tabu, és ne is kérj tőlem ilyent. Majd pont téged foglak rászabadítani szegényre.
- Figyelj ide, az a gyermek az enyém, és most az életem a tét. Azonnal mondd meg, hol érem utol. Az asztalra támaszkodva egészen közel hajolva az arcába mondta a szavakat János. Szemei szikráztak.
- OKÉ...OKÉ...OKÉ... Be ne kapj. Biztos vagy ebben?
- Ennél még a halál sem biztosabb....

Anita komótosan lépdelt a korház bejárata felé, ahová ultrahangra kellett menjen. Szomorú volt a hangulata, mert a terhes tornára valakit szereznie kell. Rossz érzés, hogy mindenkinek ott van a szerelme, olyan kedvesek azok a férfiak, ahogy a várandós asszonyokat pátyolgatják. Pont olyan csoportban van, ahol csak neki nincsen párja. Elgondolkodva lépdelt a lépcsőkön felfelé, nem figyelt senkire, pedig láthatta volna, milyen kedvesen megnézik az emberek. Gyönyörű kismama volt. Szinte sugárzott. Éppen az ajtót akarta kinyitni, mikor valaki kinyitotta előtte. Fölnézett és majdnem elesett. Erős karok fogták meg, és egy hideg kék szempár fúródott a szemébe.
- János....... Mondta halálra váltan.
- Bizony az vagyok. Örülök, hogy megismersz.
- Hogy kerülsz Te ide? Kérdezte Anita és kiszabadította magát a karok szorításából.
- A gyermekem anyjára vártam éppen. Felelte János, és szemeit Anitáról nem vette le.
- Ide jár Ő is? Nézett körbe Anita, kissé ijedten.
- Igen, itt áll előttem..
- Ezt, hogy érted?
- Tudom, hogy enyém az a gyermek, aki benned van.
- Ne nevettesd ki magad. Mitől lenne a tied. Azért mert egyszer szeretkeztünk? Képzeld nem a tied. Volt utánad még jó sok ismeretségem. Te csak a belépő voltál, hogy az élvezeteket megkezdhessem.
- Kedvesem, csak nem képzeled, hogy nem néztem utána a dolgoknak? Ne áltasd magad ilyenekkel.
- Hagyj békén, mennem kell. Akarta Anita kikerülni Jánost.
- Figyelj ide, nem akarok neked rosszat. Tudom, hogy gyűlölsz és megérdemlem. De egyetlen jó történt velem az életben és az, ez a gyermek. Tehát ne akarj megfosztani tőle.
- Nevetséges vagy. Mit képzelsz, azok után, ahogy bántál velem, van képed ide jönni? Anita könnyei eleredtek.
- Ne sírj. Mindent megérdemlek. Pofozz meg, kiabálj, vágj hozzám bármit. De hidd el a saját lelkem fájdalmánál, nem tudsz jobban bántani.
- Kérlek, hagyj mennem, mert elkésem. Törölte le könnyeit Anita.
- Veled megyek. Én is akarom látni.
- Nem. Nem és nem. Menj a pokolba.
- Most nem megyek, bár igazad van a poklot is megérdemlem. Biztos egyszer lesz benne részem. De most a babámat akarom látni én is. Ja és még szólok, hogy a terhes tornára is beiratkoztam melléd.
- Nincs ehhez jogod.
- Még nincs, de itt vannak az iratok, az ügyvédem már elindította, és apasági keresetet nyújtott be a nevemben, magam ellen. Ez azt jelenti, hogy genetikailag megvizsgálnak engem is és gyermekünket is és majd a bíró eldönti, mik lesznek a jogaim. De van, egy egyszerűbb javaslatom. Adj egy esélyt nekem. Kérlek. Nagyon kérlek.....

Anita csak nézte a könyörgő szemeket, és nem tudta mi tévő legyen.
Majd az idő megold mindent.....

......Vége......