A szobában félhomály van, kint tűz a nap, de a behúzott sűrű függönyök között a fény csak lopakodva jut be. A lány sápadtan ül a heverő szélén, elötte egy kis asztalon pohár, melyben zavaros víz áll. Újra felemeli a citromsárga illatos levélpapírt és olvasni kezdi:

"Drága Szerelmem.....

Mikor olvasod ezt a levelet, akkor én már jól vagyok, tudnod kell, hogy nagyon jól. Kérlek, bocsáss meg a fájdalomért, amit okozok.
Ma éjjel elolvastam az összes leveled. Már nincs bennem keserűség sem. Tisztán, könnyedén, jó érzéssel szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban. Már nincs bűntudatom se emiatt.
Mikor utoljára beszéltünk, azt hiszem szombat volt. Az maga volt az élet, az igazi egyetlen boldogság számomra. Újra hallottam a hangod, éreztelek. Annyira hiányoztál már, és nem tudtam, mit tegyek.
Ismét a remény költözött a szívembe, de tudom, hogy nincs mit remélnem. Ez így helyes!
Volt időm végig gondolni az elmúlt hónapokat. Soha akkora boldogságot nem éreztem az életben, mint mikor veled beszélhettem, halhattam a hangodat és éreztetted velem, hogy szeretsz, mikor a kedves leveleid olvashattam. Te voltál számomra az ÉLET.
Soha nem láthattalak, de mindig éreztelek. Minden pillanatban velem voltál, bennem. Köszönök mindent.
Kérlek, nagyon kérlek, legyél boldog. Mindig boldog. Megérdemled, és én mindig csak azt szerettem volna, hogy boldoggá tehesselek. Önző voltam, bocsáss meg érte.
Szerettelek volna magam mellett tudni. Hiába mondta a szám azt, hogy nem akarlak a családodtól elvenni. Ez a lelkem mélyén soha nem volt igaz. Magamnak akartalak. Azt szerettem volna, ha ölelsz és csókolsz, ha szerelmeskedsz velem. Őszintén, csak rám gondolva. Kívántalak minden pillanatban. Gyerekeket akartam.... Bocsáss meg nekem, hogy ilyeneket írok neked, de muszáj őszintének lennem.
Tudod, én tényleg mindent megpróbáltam, hogy ne legyek teher a számodra. Nem sikerült.
Nem tudtam hazudni tovább magamnak sem. Nem tudom tovább folytatni ezt az egészet. Fáradt vagyok és elkeseredett, és pihenni szeretnék. Vágyom rá, hidd el, nagyon vágyom arra, hogy ne gondoljak semmire, ne tudjak semmiről, csak a csend legyen körülöttem, a végtelen csend.
Ezen túl már mindig veled leszek. Minden pillanatban ott leszek neked.
Ott leszek a szellőben, mely az arcodat simítja, az esőcseppekben melyek a bőrödet érintik, a madárcsivitelésben tavasszal, mely a füledbe érkezik, a napsugárban mely felhevíti érzékeid, egy almában mely ajkad érintheti....
Majd ha egyszer a tengerparton sétálsz, a homokban is ott leszek. A hűs hullámok úgy ölelnek majd, mint ahogy a karom és a testem ölelt volna, ahogy megálmodtuk a távoli jövőbe.
Nem akarok búcsúzni, hisz nem megyek sehová.
Beléd költözöm, picit a szíved csücskébe, tűrj meg ott. Dugj egy picike rekeszbe, ne tudja senkise, csak mi ketten, hogy ott vagyok. Benned. Hallom a dobogást, mely nekem is dobog egy picit. És nagyon vigyázz rá, mert nincs más hely ahol szívesebben lennék...... Szeretlek egyetlenem....
Ne gondolj rám soha, csak tarts meg ott a szíved csücskébe, a megbeszélt helyen. Most már minden rendben, és örökre a Tied leszek......  "

A levélpapírt összehajtja és egy ugyanolyan színű borítékba teszi, nyelvét picit kidugja és finoman végig simítja vele a boríték szélét. Mikor lezárta megpuszilta. Arcán könnycsepp gurult le a szája sarkáig, de nem törődött már vele.
A pohár tartalmát egyszuszra kiitta, majd mosolyogva végig dölt a heverőn. Kezeiben a levelet tartva összekulcsolta a mellén és elaludt. Mélyen, nagyon mélyen......