Éva beült a garázsba, az autójába, és legszívesebben kétszázzal rohant volna a falnak. A ma reggel is pont olyan merev volt, mint a többi, de ma nehezebben viselte. Látszat udvariasság, látszat mosolyok.
 
- Jól vagy drágám?
- Milyen lesz a mai programod drágám?
- Nem leszek ma Pesten, ha esetleg keresel, a titkárnőmnél lesz a telefonom.
- Jobb nekem szívem, ha nem keresel, mert tárgyalok egésznap.
- Rohanok drágám, mert már elkésem, majd este beszélünk.

Ezek az évek óta ismert mondatok választéka. Éva sokszor már nem is bólogat rájuk. József ezt nem veszi természetesen észre. Ő rózsaszín ködben él. A gyerekek már elmentek az iskolába. Nemsokára megint elutazik József, hónapokra, vagy évekre? Még nem tudni előre. Persze akkor előbb utóbb megy az egész család is. Éva néha már fáradt ehhez, szereti a munkáját is. Nehéz mindig megoldani a több hónapos kieséseket. De a családot össze kell tartania, ezt tanulta az anyjától. Ez egy asszony kötelessége.
Éva huszonnyolc éves, csinos fiatalasszony. Talpraesett és határozott egyéniségnek ismeri mindenki. Nem ismerik a félénk gyermek Évát, aki a lelke mélyén maradt. Nem látják rajta, mikor remeg a gyomra, és a könnyei vissza vannak tartva.
József nagyon rendes ember. Csak a családjának él. No meg kicsit magának. De hát Ő a férfi, nem várható el, hogy ne járja a maga útját, ne valósíthassa meg álmait. Ezt is Éva anyja mondta, mikor megpróbálta neki elmondani, hogy nagyon magányos. Mindene megvan de.... Itt anyja mindig félbeszakította, és azt mondta:
- Kislányom örülnöd kell, hisz jóravaló ember a párod. Sokat dolgozik értetek, nem bánt, nem iszik, nem jár más nők után, hidd el, ennyivel mindenki megelégedne.
- Igen tudom, de.... próbálta Éva az anyjának elmondani, hogy azért nincs minden rendben. Ő szerelemre vágyik. Egy kis ölelésre, törődésre kettesben, és valami magnyugvás is jólesne utána. Csak tudná, hogy este mikor lefekszenek, mit kellene, hogy érezzen.
- Erről nekem ne is beszélj. Ilyet csak a rossz nők gondolnak. Kit neveltem én benned. A nő dolga, hogy megadja a férfinek, ami kell. Ott vannak a szép gyerekeid, azok nem elégítenek ki? Mit is akarnál érezni, hát ha szereted a férjed akkor elég szégyen, hogy nem érzel semmit.
- De, érzek! Hogyne éreznék, hisz nagyon szeretem, csak valahogy utána még idegesebb leszek. Mikor elalszik mellettem, annyira üres minden.
- Persze mert apád vérét örökölted! Az volt olyan élvhajhász. De ő férfi, Ő teheti. De te? Hogy lettél Te ilyen? Vágta anyja a fejéhez.

Éva pedig érezte, hogy szégyellnie kell magát.
Ma reggel is szeretkeztek, és Éva próbált kicsit más lenni. József nevetve megsimogatta az arcát
- Jaj édesem, mi történt veled? Ne butáskodj, erre most nincs idő, szaladnom kell. De majd este bepótolunk mindent.
- Persze, szaladj csak. Mondta Éva és elpirult a gondolatra, hogy mit is akart Ő.
Egy újságban olvasta, hogy hogyan lehet egy férfit újra elcsábítani. Bátortalanul próbálkozott, de valószínű nem jól csinálta, mert József nem vett észre semmit. Néha felmerült Évában a kétely, hogy lehet, hogy csak nem akarja észrevenni? Próbálta szóbahozni előző este is a témát, de Józseffel nem lehetett akkor se beszélni. Megölelte, puszit nyomott az orrára és elfordult aludni azzal, hogy fáradt, majd reggel szeretkeznek egyet. Ez meg is történt reggel. De vajon minek! Kérdezte Éva magában félhangosan a kocsiba. Akkora feszültség volt benne, hogy majdnem szétrobbant. Törni, zúzni lett volna kedve. Megijedt attól, hogy néha már úgy érezte, egy-egy ilyen alkalom után gyűlöli Józsefet. Biztos nem vagyok normális, gondolta magában. Mivel sokat utaztak és költöztek, barátnője nem igen akadt. Inkább csak ismerősök kollégák.

Kihajtott a garázsból, és elindult csak úgy találomra. Végül is a Gellérthegyre hajtott. Felment a szoborhoz. Sétált, nézte a város panorámáját, hallgatta a madarakat. Kora tavasz volt még, hűvös, de szépen sütött a nap. Jól esett lehiggadnia. Hirtelen egy érintésre összerezzent. Megfordult és két sugárzó kék szem mosolygott rá vissza.
- Zoltán.... Jézusom de megijesztett. Hogy kerül Ön ide, ilyenkor? Nem dolgoznia kellene?
- A mosoly nem szűnt meg, és a szemek csillogása sem, csak kedves hangon mondta Zoltán, hogy ezt azért én is kérdezhetném...Nem?
- Persze, persze igaza van. Ne haragudjon, hogy indiszkrét voltam...Hajtotta le fejét Éva.
- Nem, nem volt az.. Csak vicceltem. Itt volt megbeszélésem a Citadella étteremben, pár leendő ügyféllel. És kijövet kit látok? Nos a többit már tudja. Jöjjön igyunk meg egy kávét, ha nem siet.
- Nem sietek, bár sok a dolgom, de most egy kicsit fel akartam töltődni. Délután lesz egy előadásom, és nem szeretnék ideges lenni.
- Akkor délelőttre bízza rám magát, majd én kalauzolom. Azzal játékosan nyújtotta a karját, hogy Éva nyugodtan belekarolhasson.
Zoltánt pár éve ismerte meg, munka kapcsolatban álltak. Talán évente két-három alkalommal összefutottak. Mindig kellemes volt a társasága, de valami feszültség is volt kettejük között. Éva ezt mindig figyelmen kívül hagyta. A hónapok alatt, amikor nem is látták egymást elfelejtette az egészet. Még a telefonszámát sem tudta Zoltánnak, mert mindig a cégük között volt kapcsolat, és azt az alkalmazottak intézték. Nekik csak az aktuális szerződéseket kellett időnként aláírni.
- Ne vicceljen Zoltán, Önnek is biztos sok dolga van. Nekem is most jutott eszembe, hogy.......
- Na-na ez most nem jön be... Mosolygott Zoltán. Látom, hogy szüksége van valakire, és nem hagyom, hogy elkallódjon itt véletlen. Halljam mitől voltak könnyesek azok a csodaszép szemek. Én Önt kedves Éva a mosollyal kapcsolom össze. Még soha nem láttam csak mosolyogva. Most hiába mosolyog, már késő. Már egy ideje figyeltem, ahogy itt állt és nézelődött. Az volt az igazi Éva arca.
- Köszönöm Zoltán, hogy ennyire figyelmes, de azt hiszem ez nem jó ötlet..
- Jöjjön, akkor csak egy kávét iszunk, és kiöntöm én Önnek a szívemet, mert nincs, aki meghallgassa mérhetetlen bánatomat. Mosolygott Zoltán huncut arccal.
- Rendben, de csak pár percre ülünk be.
- Természetesen, válaszolta Zoltán, és szívéről hatalmas kő esett le.

Folyt köv.