A szökési tervet alaposan kidolgozta...
Több napig gondolkodott azon, hogy az ablakon másszon ki, vagy az ajtón lopózzon le. Azt már tudta, hogy a második emeleten van, mivel egyszer átvitték egy másik épületbe vizsgálatokra.
Kellemetlen emlék volt, mert egy ronda harisnyát kellett felvennie, meg egy hatalmas kabátot, hogy meg ne fázzon. A harisnya nyirkos volt és nagyon büdös.
Panka ezt szóvá is tette, de az ápolónéni kinevette, hogy micsoda finnyás kisasszony, és vegye csak fel. Barna pamut harisnya volt, soha nem felejti el.
A szökéshez az ablakot nagyon jónak találta, mert egy nagy fa volt előtte, és azon le lehet majd mászni, valamelyik éjjel észrevétlen. Mikor aprólékosan végig nézte az ágak elhelyezkedését, már csak azon kellett gondolkodnia, hogyan ugrik akkorát, hogy az első ágat elkaphassa. Úgy gondolta ezzel most nem törődik, hisz ha majd ott áll, akkor úgyis akkorát fog ugrani amekkorát kell. Ez nem kérdés, nyugtatgatta magát. Főpróbát is tervezett, és szellőztetés címén egy kicsit kinyitotta az ablakot, de akkora fuvallat söpört végig a szobán, hogy azonnal lebukott.
Az ápolónéni befutott és nagyon megszidta.
- Mi a csuda ütött beléd, nem vagy még elég beteg? Így vigyázol a kisebbekre? Ők is megfázhatnak. Az ablakhoz tilos nyúlnod megértetted?...Még jó, hogy kiesni nem lehet, mert rács van rajta.
Panka megszeppenve állt és a szája sírásra görbült. Az ápolónéni mérgesen ment ki a szobából. Még az ajtóból is visszaszólt, hogy most meg pláne ne nyafogjon.
Ha sejtette volna, hogy Panka miért is sírt. Az elveszett lehetőséget siratta. Hisz hiába talált ki mindent lépésről lépésre, a rácsot az ablakon elfelejtette. Bánatba süppedve ült az ágyán és nagyon el volt keseredve.
Azért is sikerülni fog.... Határozta el.
Akkor majd éjjel leoson a lépcsőn és onnan ki a kapuba, és akkor újra szabad lesz, és indulhat haza.
Nem értette Attikát, hogyan bírta ki, hogy olyan nagyon sokat kellett neki a korházban aludni.
Vajon ő miért nem szökött haza? Pedig milyen nagyon nagy, bátor fiú az Ő bátyja. Nos ha ezt elmeséli neki...Biztos nagyon büszke lesz...Végre neki is lesz kalandja, amit mesélhet. Attika mindig nagyon nagy kalandokat élt meg.
Ezen morfondírozva, karjába kapta egy álom, könnyű puha dunnát érzett, kellemes illatot... Anya hangját hallotta, és apa nevetését, és Attika ült az ölükben és nevettek mindannyian. De ő hiába akart odaszaladni, és kiabálni, hogy ő is itt van, nem jött ki hang a torkán és nem érezte a lábát. Kis kezével próbált integetni, de nem érezte a karját sem. Aztán sírt és sikított, hogy vegyék már észre...
Elhalványodott minden, apa nevetése eltávolodott és valaki rázogatta, hogy helló Panka... figyelj a doktor néni meg akar vizsgálni.
Panka könnyei potyogtak. Nem nézett senkire. Lehajtotta a fejét és továbbra sem szólt senkihez.
- Mióta nem beszél? - Hallotta a doktor néni hangját.
- Hát mióta bent van, talán az elején még szólt néha, még meséket is mondott...de akkor is inkább csak a gyerekekhez. Viszont legalább egy hete, egy hangja sincs, csak sír...enni sem nagyon eszik...
- Ej Te kislány, mi a baj? Emelte fel az állát a doktor néni.
- Nemsokára meggyógyulsz és elvisznek innen...sok-sok gyerek lesz ott, egy gyönyörű palota...királykisasszonyok lakják, ilyen szépek, mint amilyen Te is vagy.... Fel a fejjel, ne szomorkodj, nagylány leszel nem sokára...
Kifelé menet a szobából hallotta Panka, hogy az ápolónéninek azt mondta, fontos, hogy sokat és jól egyen, mert a bátyja tüdőbeteg és a hajlam benne van, és nagyon gyenge soványka kislány, meg valami lelkes betegségről is beszélt. Azt már nem értette Panka.

Éjjel nem tudott aludni...rettenetesen fájt a lába. Felkelt és kiment a folyosóra, nem látott senkit sem. Egy lengő ajtó volt az egyik végén, a másikon pedig kilincses. A lengő ajtó mögül halk nevetésre lett figyelmes. Oda sétált lassan, sántikálva, és egy doktorbácsi ölébe egyik ápolónéni kuncogott. Panka nem mert szólni, így hát elindult a másik irányba.
A magasan lévő kilincset nehezen érte el, de kinyitotta és kiosont..
A lépcsőházban félhomály volt és nagyon nagy csend. A huzat átjárta kis hálóinge alatt a testét, megborzongott.
Nem gondolt semmire, csak a szabadságra, Attikára, Apura és Anyura.
Futott ahogy a csöpp lábai bírták, ki a kertbe.
Hatalmas hold világított, a fák óriási árnyékot vetettek a hideg éjszakába....

folyt. köv..