Elszaladt az első pár hét... Panka csendesen járt kelt.
A gyerekek elhúzódtak tőle, nem játszottak vele. Néma lánynak nevezték. Sokszor, a háta mögött nevettek. Pankát ez nem zavarta, zárt magányába, senkit nem engedett.
Forró június köszöntött a világra. A virágok kókadoztak, szomjazott a föld is.
A kertben, egy hosszú asztal mellett ebédhez készülődtek, a hetesek terítettek.
A kisasztalok közepére vizeskancsókat tettek. A kézmosás után, az asztal mellett két sorban, hosszú padra ülve várták a levest.
A konyhás néni egy kiskocsin gurított egy hatalmas fazekat, és mindenki mögött megállva, a tányérjába tett egy merítőkanállal.
Enni csak akkor volt szabad, amikor teljesen végzett. Addig hátratett kézzel kellett ülni, néma csendben.
Szerette Panka ezt az időszakot. Erről a helyről a kovácsoltvas kerítésen keresztül, az egész utca látszott.
Mindennap a járdát figyelte, pontosan azt a pontot leste a távolban, ahonnan ha jött valaki az úton, akkor hirtelen felbukkant.
Annyira nézte, hogy még pislantani is elfelejtett, nehogy abban a pillanatban történjen meg a csoda, és ő ne vegye észre, mikor eljön érte az Apa.
A konyhás néni megállt mögötte, megkeverte a fazekat és Panka tányérját felemelve, levest merített bele.
A pillanat éppen ez volt...Igen....Villám hasított a szívébe.... Két alak látszott.... Apa és Anya közeledtek.
Pankát mintha egy darázs csípte volna meg, akkorát ugrott.
Csak el innen....
A hirtelen mozdulattól az asztal megemelkedett, sok tányér kiömlött, a konyhás néni kezéből pedig a tányér röpülni kezdett. Meg sem állt a kettővel arrébb ülő kisfiúig. Ott hatalmas csörömpöléssel tört darabokra az asztaltetején. Tartalmát szétzúdítva mindenfelé.
Panka nem látott, nem hallott... Futott, ahogy a lába bírta. Végig a kerítés mellett, kiabálva, ahogy a torkán kifért, zokogva, hogy Apa...Itt vagyok, itt! Itt! Idenézz!
A gyerekek visítottak, hatalmas felfordulás lett. A kisfiú ijedtében hangosan sikított.
Az egyik nevelőnő elkapta Pankát és hiába rugkapált, kiabált, a hóna alá fogta és bevitte az épületbe. Bezárta a sötét szobába.
Ez a szoba volt a gyerekek réme. Ha valaki rossz volt és büntetésre ítélték, ez is lehetett a büntetés. Egyszerűen bezárták a sötétbe.
Panka még soha nem volt idezárva, ő még soha nem volt rossz. Most nagyon félt.....
Mint a vihartól, de otthon az ágy alá bújhatott... itt, nem mert moccanni sem....
A visszatartott sírás a gyomrát, egyre jobban felkavarta. Nagyon nagy hányingere volt. Próbálta visszanyelni, de nem sikerült. Hírtelen, gejzírként tört fel belőle, és nem kapott levegőt..
Egyre jobban köhögött, de nem jutott levegőhöz. Éles fájdalom hasította a tüdejét, úgy érezte szétreped a mellkasa...
Az ajtó feltárult, egy nevelőnő rohant be rajta.
Valamit kiabált..... Nagyon hangosan...
Panka nem értette, már csak lebegett. Megszűnt a fájdalom is, és síri csend lett...

folyt. köv.