Érdemem szerint

Téblábolok a pokol tornácán,
- kaján vigyor húz lefelé, -
ízlelgetem a tátongó mélységet:
zuhanni szeretnék belé.
Merülni mélyre, a tudattalanba,
múltam szépnek hitt arcát levedleni,
gonosszá érlelni összetört szívem,
- ne taposhassa többé már senki.
Csábítóan hívogat az űr!
Ott nincs rettegés, nincs félelem.
Érzéstelenné válhat a lélek,
megszűnik fájni a szeretet.
Gyűlölhetsz szabadon! - suttogja a hang,
s mutatja az utat lefelé.
Kitárt kapuján ha belépek, tudom,
örökre elvesztem én.
Hangod zakatol fülemben,
„senki nem azt kapja, mit érdemel”, -
közben homokórámban lepergett az élet,
s elindultam az úton, az ördög liftjével.

2008-05-17