Lőrinczi L. Anna: Reménytelenül

Hajnal hordozza a mélázó csendet
vakító fényruhája lágyan lebben.
Film pereg, és én csak fekszem, míg
disszonáns ütemet ver egy szív.
 

Lelkem üresen tátogva sóhajt,
petyhüdt izmoktól elválni óhajt!
Rabszolga módra kapaszkodom;
sivár jövőmhöz ragaszkodom.

Távolban mély zengésű hang szól
- hallom - egy temető harangból.
Apró hullámokat fodroz a kép,
boldogan vágyom: oly végtelen kék!