A megrogyott elmén túl
Már én is repülnék, akár a gondolataim, de már a mindenekfeletti szerepet is átadnám a kórházi ágy forró ölelésében fekvő Édesanyámnak, ki ki tudja már hányadik életmentő műtétére vár, hogy megálljt parancsoljanak végre a szenvedésnek, a mindig kiújuló örökös rettegésnek...Csak néz nyitott szemmel a hátamögött hagyott élet kibogozhatatlan szálai közt vergődő életére, csak próbálja megfejteni a még számára is megfejthetetlen feladványok közé szorított talányokat, csak kiutat keres a szűkké vált labirintusból, ahová kétségbeesett szülei zárták, születése óta, s ahonnét azóta sem tud kiszabadulni. Most itt van az újabb e- sély, s a számtalanul átgondolt variációk közül a legfényesebbet fogja majd választani, ha nem választott volna már - tudom. "Most szívte- lennek tűnik a perc is, amint a síri csendből szó- lok, de döntésem véglegesítve-hitelesen szerető pecsétjeitekre vár, ne haragudjatok, ha már elmennék innen, hol annyian, s annyiszor dédelgető kék egetek között voltam, hol annyian, s annyiszor hívtatok vissza...Most mennem kell, ne várjatok vissza, ne hívjatok vissza, hívjátok az Angyalt, ki eddig vigyázott rám, ki lejegyzett rólam mindent, s most benyújtották a számlát; Majd látjátok a távozó Fényem, majd áthaladok egy réten, majd integetek serényen..." S amint ott fekszik az ágyon, a forró, még ki nem hült ágyon, hol mozdulatlanul alszik, nyitott szeme tükrében még tollászkodik az élet, hogy várja az új életrementő műtétet, a múlt álarcait levető emlékek megrohamozzák, s a mi fog történni velem? kérdéseivel összeütköznek... Megrogyott elmével elézuhan az eseményeknek.
|
|