Csendes szavú szelíd szellő száraz ágat sodor.
Álmodozó folyó medrén porszemet szitál,
s míg a kelő nap szivárványán megpihenni tér,
megcsillanó patak tükrén megnyugvást talál.

Éjhomály csendje simul a könnyet ejtő nyárra.
bíborrá vált ragyogása szívek titkán sír,
s míg selymes puha léptein szétfoszlik az idő,
az őszi alkony csókja már pipacsvérért nyíl.

 
Felröppenő csalogány száll az éji lombok alatt,
üres lett a madárfészek, rég elhalkult a nyár,
rozsdaszínű ködfátyolban utazik az élet,
s a pirkadó napfénytől már olyan messze jár.

 
Lepketáncú időben báb marad az álmom,
pillangó szárnyain sosem száll tovább.
S ha már nem marad, mi boldoggá tud tenni,
emléked szikrájából éled majd fohász. 

2008.08.25