Kiskocsmában, félhomályban,
egy züllött alak iszogat,
borba fojtott bánatáról,
mesél régmúlt álmokat.

Valaha még neve is volt,
ma, csak falu rossza,
s ha keserű e rongyos élet 
fájdalmát elhozza.

Rég volt mikor otthont akart,
szerető családot,
s úgy ahogy jött, ment az idő,
de reményt nem látott.

 
Fel adta már régen hitét,
csak a kocsma maradt,
itt nem sértik meg fájó lelkét
és mindig ember marad. 

 

Nem törődik múltjával sem,
jelenétől sosem fél,
vágyak nélkül ébred újra,
elillant már a szenvedély.

 

Faluvégén megtört lélek
jaj, de sokat szenved,
fájó szívvel hull a könnye,
mit rég magába rejtett.