Jó barátom nyeregbe szállt,
lovára felpattant,
Két kezével gyeplőt húzva,
ostorával csattant.

Szállt a szélnél sebesebben
a fekete paripa,
szárnyát bontva repül
égi úton haladva.

Szivárványba kapaszkodtak,
egymást átölelve,
fájó lelkük szikrákat szórt,
múltjukat feledve.

Hűségük mi határtalan,
csillagok közt lebeg,
felhők fodrán fenn az égben,
örök álmot keres.

Jó barátom emlékére írtam ezt a verset,akit nagyon szerettem.