Már nem gondolok Rád,csak
múló vágy lettél, mi gyorsan
tovaszállt, de az idő a tűnő,
végtelen utazó, újra és újra
eljön hozzám.

Fürkésző, kutató
szemmel vádaskodva néz Rám.
Bosszút áll rajtam Érted és Értem,
mert a puszta létem maga, mint
éji kisértet követ utamon.

Szemem behunyom, de látom a képet,
emléket magam előtt és sírnék, de nincs kiért.
Minden érzelem elveszett. Dacolnék a
múló léttel, úgy érzem a világ tele van
szenvedéllyel, s Nekem mi jutott?
A magány.

Sivár életemben nem vár
csak a halál, ki egyszer eljön értem meg
lel, s ha rám talál nem enged többé,lelkem
Vele száll el a végtelen csillagok felé.