Emlékezés


Gyermekként beteg voltam, sok sok
éjen át harcoltam a halállal.
Nem volt anyám sem apám, csak
a nagyszülők vigyáztak Rám
féltő gonddal.

 
Sokat sírtak ágyam felett, mindig
mondták-ez a gyerek nem éri meg
a reggelt. Szürkeszínű arcom el-el
révedezett, álomképben feledkezett,
ha az éjszaka eljött.

 
Ők fogták a két kezemet, szorításuk
nem engedett fel a mennybe.
Hitték, hogy az élet csodás, megvédi
majd ezt az árvát bízva Istenbe, hisz
létem adták égi kezekbe.

 
Napok szálltak, telt az idő, el is múlt
már sok esztendő. Élem az életem, mint
más, de semmi nem hozza vissza a papát,
ki féltőn aggódott értem és dolgozott étlen,
hogy felneveljen becsülettel.

 
Drága jó nagypapám, Te biztos hallasz
ott fennt, tudod, hogy a szeretet milyen
sokat jelent, s ha eljön az utolsó óra, gyere 
ki az égi folyosóra, kisérj át a túlsó
partra Engem.

 
Könnyes szemmel nézek most egy képet,
ahol te állsz és az emlékek. Ha fognád kezem
úgy ahogy régen, boldog lennél most is
odafenn az égben. Vigyázzanak rád az
angyalok a fényben.





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=4203