Ölelj, szeress úgy mint még soha,
a világ fájdalmának se legyen nyoma.
Az ég is beleremegjen, s villámok
cikázzanak tova. Szállj velem, ne
kérdezd mikor, hova,csak érjünk oda.

Ölelj úgy mintha lényem lényed volna,
egybeforrva, gyémántként izzana a kohóba.
Szeress, mint borostyán a házat, melynek
falát szerelemmel öleli körül, s ha Téged is
körbefon, lényed nem menekül.

 
Ölelj a tenger haragjával, mikor az orkánt
kisértve egekig emeli habjait és féktelen
viharos széllel repítve elsodorja az ember
maradék álmait. Szeress, ahogy a nap is
szikrát szór a földre, megfürdetve a gyönyörbe.