Mikor az élet földbetiporja lelked,
magánytól könnyes lesz szemed,
nézz bele gyermeked szemébe,
s fénnyel lesz tele tekinteted.

 
Mikor már gally sincs ág helyett
miben hinni, kapaszkodni tudnál,
fogd féltőn két kezét kezeddel,
ne érezze, gyáván megfutamodnál.

Mikor ősz hajad ezüstösen ragyog
és életed már sűrű homály fedi,
keress emlékedben egy régi képet,
hol arcán mosoly van, mi élettel teli.

Mikor eltemetted múltad magaddal
ásod gödröd, mit két kézzel kaparsz,
csak gondolj a gyermeki mosolyra,
mely bízik abban, hogy élni akarsz.

Mikor már nincs hit, reményből semmi,
idézd fel magadban születése napját,
akkor érzed, mily nehéz lesz itt hagyni,
mert nem lesz mi pótolja hiányát.