A vágy vonata elindult,
nélkülem ment tovább,
elvitte az érzéssel a remény
minden szavát.
Szürkeszínű ablakából,
a bűn még egyszer visszanéz,
de nem mossa azt becsületté,
hulló könny, sem tiszta kéz.
Ajtajából fény szűrődik,
de lassul már a szívverés,
s peronján egy megtört alak,
múltjával most szembe néz.
Suhannak a fák lombjai,
a mező ontja illatát,
de amott már egy futófelhő,
hullatja a záporát.
Lemossa a vágy színeit,
csak éj fekete árny marad,
s kattogva a vonat kerék
vakvágányon áthalad.