Ma, még féltőn szeretsz, de holnap, mi lesz,
ha kezem hozzád érve ráncosan remeg,
ha hajlott háttal görnyedek, mondd mi lesz?
Te akkor is itt maradsz? Ugyanúgy szeretsz?
Lépteim lassulnak, járni már nem tudok,
vén szívvel Tőled szerelmet koldulok,
suttogva mondanék érzelmes szavakat,
mik legbelül rejtve, némulva alszanak,
de nincs már hang, mi elmondhatná újra,
s Én görcsösen teszem jövőmet a múltra,
min az idő nyoma torzult ráncot vetett
és százfele sodort, mint minden igaz hitet. 
Mi lesz, hanem látom mosolygó arcodat,
ha szememre fátyolt sző a néma kárhozat
és tapogatva keresem a remény napjait,
mely árnyékként teríti a bánat hangjait.
Mi lesz, ha szívem bűnnel fog dobogni,
az eltűnő érzést  nem lehet fokozni 
a tovaszálló évekkel, mik valaha éltettek,
a kihulló könnyel, hol meghalt a képzelet,
s a rég kihunyt lánggal, mi  álmot remélt, 
de porba hullva jajdult egy utolsó esélyt.