Miért versz úgy, te szív, ha Ő közeleg,
s miért arra vágyódsz, kire nem lehet,
csitulj vágyaiddal, ne szeress ennyire,
ne fájjon az érzés, ha tűnik a semmibe.

Miért remegsz, te szív, ha karjával ölel,
miért zokogsz, ha hívod, de Ő nem felel,
eljárt rég az idő, hogy álmokat kergess,
szeme égő tekintetén hamuként elvessz.

Miért hiszed azt, hogy nincs nélküle élet,
s miért érzel bűnt, ha nem vár Rád itélet,
miért marad átok, ha halványul a vétek,
álmoddal miért rejted el a szenvedésed. 

 
Egykori Önmagad, jövőddel feladtad,
a múltat, a jelent, rablánccal takartad,
de most vágysz rá, reggel érte ébredsz,
mert fájó az élet, de tőle lett szebb Néked.