Elkárhozva


Az Én hiszekegyemen fénytelen a varázs,
tébolyult elmém is gúnnyal űzve gyaláz,
fitogtatja jövő hitét, de szél sodorja tova,
megtaposott életem bűntől oly mostoha.

 
Vesztett remény sodort egy végtelen utazót,
útja során vad erővel ledöntött minden szót,
mit megcsorbult lélekkel száz ízekre tépett,
s gonosz kacajával a múlttal szembenézett.

 
Imáim néha még választ várva kutatnak,
a röpke kis nappalok is új utat mutatnak,
ha az álomból ébredek, mi éjsötétjén száll,
s a képzelet szekeréről hintón viszajár.

 
Megtanultam földön járni, bár néha elesek,
mindig ott van előttem az áldott hiszekegy,
és lehet, hogy bűnömért el is itélhetnek,
akkor újra elismétlem azt a hiszekegyet,

 
mely célt adott, ha Istent kérni véltem,
s ha volt is akadály, attól sosem féltem,
és letörve sem hajtottam hóhér felé fejet,
mert mindig hittel foglaltam imába a nevet.

 

 





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=4248