Csak néhány könnycsepp maradt
árulkodó jelnek,
sértett szavakból szőtt mondatok,
mivel napok teltek,
düh szórta indulattal éveink vesztek,
sárba tiport életünk múló emlékéből
kemény szitkok lettek.
Mondd, miért kell így élnünk, egymást
messze elkerülve,
s miért van a vádaskodás, ha létünk
csak rohan, mintha mindig menekülne.
Nincs időnk várni egy újabb holnapot,
a tegnapot foltozni sem lehet,
s ha magányban éljük a mindennapokat,
boldog emberré sosem tehet.
Tévúton járunk, kifogyott az álmunk,
nincs többé célunk, miért élni érdemes,
hát gondolkozz el, amíg nem késő,
mert a kézből, ököl is lehet.