Fájdalomrózsák nyílnak viharvert kertemben,
a májusi nyár, már csak könnyeket fakaszt,
s míg el elrévedek pár félbetépett mondaton,
görcsbe rándult ajkamon hallgatnak a szavak.

 
Megfeszül bennem a levegő; szinte fáj az élet,
darabokra hullt álmaimtól egyre szenvedek.
Kínból áll a holnapom, üres jövőm céltalan,
hol marad a boldogság- mondjátok emberek?

 
Hová tűnik a régi varázs, pár eszeveszett óra,
merre száll az égető vágy, s merre a képzelet?
Ami jó volt, miért marad megsemmisült emlék,
mely a gyönyör útján indul, s aztán vége lesz.

 
Miért halkul a madárdal, ha az őszi vetést látja,
s a zord tél hidege, miért hint jégkristályt a fákra?
Miért fáj, ha körülölel a sötét éjnek árnya, s újra
szirmot hint, a feledésbe merült lázas éjszakákra?

2008.05.01