Fut esztelen, mint ha kergetnék,
hátra csak az éveket hagyja,
szüntelen lohol, sohasem pihen,
mint ha a világ tengernyi baja,
rá szakadna,
lelketlenül rohan, viszi az embert,
ki erején felül ment és dolgozott,
s nem kérdi tőle, bírja  e erővel,
túlélni a múltját, miben felállt néha,
de újra elbukott,
kisimult arcokra mély ráncokat fest,
sorsokat tépázva tarol és arat,
mert nincs benne semmi könyörület,
elsöpör mindent mi útjába esik,
a kegyetlen idő, mely sohasem áll,
mindig halad.