Mint lezúduló hógörgeteg múlnak el a napok,
kezem bár erőtlen, mégis  visszatartanám,
de ahhoz, hogy megállítsam túl kevés vagyok,
csak egy pont a végtelen, hosszú út során,

úgy megtenném, mit még nem tehettem meg,
így az élet, az évek végső szakaszában,
visszahívnám a múltból a legszebb emlékeket,
de az idő fogva tart sötétségbe zártan,

nem enged el, szorít, a percek gyorsan múlnak,
az akarat fásult lesz, megbújik a létben,
s ahogy a tűnő évek számai lassan körbefonnak,
megbékélek sorsom gonosz erdejében.