Ha tudtam volna milyen érzés, némán, csendben sírni,
s céltalanul várni, zárt ajtók mögött,
nem bíztam volna a szó erejében, mely sokszor arcul
csapott és messze üldözött,
ha tudtam volna, hogy a boldogságnak ilyen ára van,
nem kértem volna tőled, soha azt, hogy szeress,
inkább éltem volna magányban, egy megfásult világban,
elbújva előled, hogy meg ne lásd a szív fájdalmát,
mely bennem, téged keres.
Ha tudtam volna végleg elrohanni, mikor vesztesként
hajlongtam megtörve előtted,
talán maradt volna bennem, még annyi  büszke érzés,
hogy ne adjam oda jövőm az élettel, mely mára már,
számomra, csak tékozolt idő lett.