Ma egy kutyát láttam éhes volt és fázott,
lábát maga alá húzva, dideregve ázott,
szememből könny csordult, le a földre,
ahogy visszanézett rám, meggyötörve.

 
Valaki megszánta, ronggyal takarta le,
de remegése nem szűnt, reggelre sem,
talán beteg volt és éppen haldoklott, s én
tudtam, más szemmel nézem a holnapot,

 
nem nyafogok azon, milyen rossz  a világ,
amíg enni tudok és rám szeretet, mi vigyáz,
nem mondom többé, gonosz lett az élet,
amíg van hol laknom, míg emberként élek,

 
mert az a kutya, bár nem mondott szavakat,
teste választ adott, csak a száj volt hallgatag,
s láttam, hogy a keserűség ott van, hol nincs
már ember, aki segít, aki ott lenne a bajban.