Nappal fáradtan loholnak a vénuszi testek, de estére már illatos holdéjszakák lesznek, s a csillagtalan ég, homályból szőtt ágyába, néha csak egy könnycsepp jut majd, mely rátapad a párnára.
Hiszem, hogy a sorsunk, egyszer jóra fordul, szívünk a fájdalomtól, túl, tán sosem csordul, s mire vágytunk, nem marad majd álom, nem fog az a könnycsepp törzsvendégként ülni, ott a kispárnánkon.
