Karácsonykor, sok milliónyi gyertyaszál égeti lángját,
milliónyi szív érzi azt, hogy szeret,
s örömkönnyekkel öleli át az itt maradó, vagy távolba
simult kezet,
van, kinek szobájában, csak egy régi, kopott kép hoz
némi szeretetet,
mert nem áll az ajtóban senki, ki meglátná az eltitkolt,
könnyes tekintetet,
s aki szegényen az utcát járja, mert sosem volt rokona, 
barátja vagy ismerőse,
ablakokon át nézi az ünnepi tortát, reméli egyszer majd,
egy szeletet ő is kap belőle,
s akinek van gyermeke, de még sem jön el, mert gőgős
jövőjével a múltját letagadja,
most magába fordulva sírdogál, hiszen ez a zöld fenyő is,
csak a múlt darabja,
s itt vannak azok, kik nem lehetnek velünk, mert valahol
már egy más útra léptek,
de emlékükkel örökre nyomot hagyva, részesei maradnak,
e földi létnek,
mert ami itt legbelül él az emberi szívben, az a szeretete,
mely sosem lehet véges,
s mi szép volt egyszer, s mi jó volt százszor, elfeledni azt,
már nem is lenne képes.

2007.12.17