Félek

Rettegek az éjtől, ahogy fekete pillangó szárnyain
a sötétség birodalmába repít,
s a gondolat foszlányain elszenderülve, az álom
foltos palástjával némán be is terít.
Félek, jaj, de nagyon félek, hogy ha egyszer majd
lefekszem, reggel nem ébredek,
s mennyire fog fájni, ha búcsú és szavak nélkül, 
könnyet sem ejtve, elmegyek.
Mikor a lélek elválik a testtől, és bolyongva útra kél
valahol a köztes világban,
honnan tudom, hol lesz az otthonom, merre induljak,
ha még járt utat nem láttam?
A végső búcsúszót, ha nem mondhatom el, s itt marad
a mondatban egy üres kérdőjel,
hogy üzenjem szavak nélkül , hogy élt tegnap egy szív,
mely holnaptól nem ver?
Köszönés nélkül távozzam? Megfutamodva énemtől,
mely még  itt maradna?
Ilyen kétségekkel szülte kínnal, hogy is gondolhatnék
hittel, a várvavárt holnapra?
Sorsom, csak egy piszokfolt, ebben a különös világban,
hol halandó emberként halok,
de amíg az eszemet tudom küzdök ellene, mert vagyok,
s van, akikért sokáig élni is akarok.

2008.01.25