Bűnnel őrzött vágyakat hordozunk, rejtett érzéseket,
melyeket magunkban tartunk, ki már sosem mondjuk,
s ahogy lappangva megbújik bennünk, közben felemészt,
mint egy mérhetetlen gazdagság, ha féltve eltitkoljuk.
Pedig milyen jó lenne, ha szabadon szállna, sosem kötnék
szárnyait erős kötelek, s a szó, mi megbújik csendben,
gondolattá erősödve kitörne onnan, nem lennének többé
béklyók, mely könnyel fenyeget.
Kínoz az önvád, erősen mardos, nem engedi útjára már
a képzeleteket, letaglózva megbénít, mozdulatlanul, míg 
ott köröznek felettem dögevő sasként, a gonosz szellemek.
Félek, hogy egyszer megőrjítenek. Mit tegyek? Szenvedek.
Próbálgatom így élni, bűnnel az életet. Talán egyszer, sikerül
szabaddá válva elmondani az érzéseimet.

2008,02,05