Ha már kihűlt ágyad helyén, csak
gyöngyöző könny marad, s takaródról
némán lelopózik a boldog pillanat,
mindennek vége lesz- egyedül maradsz.
Mikor a végtelen idő, szív nélküli perce
tőrbe csal, elragad, s te érzed a magány
suttogó szaván, hogy játszik a dallam
észvesztőn hamisat, megsebzett lélekkel
űznéd magad mellől a durva hangokat.
Majd, ha köréd omolva végleg haldoklik a
a csend, kezed simítása már álmokat sem
ment, s jéghideg lesz csókod mi elűzi
a vágyat- végleg koporsódba költözik
az ábrándarcú bánat.

2008.02.17