Bengo
Egy élő csoda volt, egy apró, hű kutya-lélek,
ki mellém bújva kereste a biztos menedéket. ...mikor már lassan járt, lába alig vitte, hisz az idő múlt, és igencsak vén lett: okos szemével kutatva két szemembe nézett. Láttam a fekete pupilla fényes bogarában, milyen lehet egy távolodó, földön túli élet. - Bengo nagyon féltlek. Ne hagyj itt, kutyám, kérlek - zokogtam gyámoltalan, ijedt gyermekként; miközben szájából halál szaga vérzett. Még egyszer rám emelte bölcs tekintetét - a távolba révedt, s hangtalanul, némán elbúcsúzott végleg. A szél messzire sodorta jajduló hangunkat, mely sohasem halványul de belülről éget, örök nyomot hagyva egymásnak, mit onnan többé semmi, soha ki nem téphet.
2008.02.21
|
|