Látod?- a kertben még orgona virágzik. Fehérben,
lilában játszó, illatozó álom.
S ahogy megcsodálom bársony csipkeszirmát,
simogató érintésed újra visszavágyom.
Szállnék hozzád mesés lepkeszárnyon, vinnék
a friss harmatból gyöngyöző cseppeket,
s míg vágyad szomját oltanám vele, elrejteném
benne a legszebb perceket.
Nézd- még a tölgyfa lombja is ugyanúgy zöldül,
halványszínű levelén apró pici erek,
s mikor a nap simogatni kezdi langyos sugarával,
az egész fa, szinte beleremeg.
Ágain madarak fészkelnek, csodás dallamukkal
újra felidézik a legszebb nyári napot, mikor szótlanul
csatangoltunk egymás mellett a széltől poros úton,
s megállva hosszasan egymás szemébe nézve,
az izzó tekintet láng nyomokat hagyott.
Én mosolyogva öleltem, hosszasan, gyengéden, azt a
a szál virágot, mit akkor a sors nekem adott, s ahogy
láttam szemed tükrében, az éledő boldogságot, már
tudtam-időtlen időkig, a te rabod maradok.

2008.03.25