Nem akart már élni, tudta remény sincsen.
Erőtlenné vált ajka szótlanul hallgatott.
S mikor a hűvös nyári szél beosont hozzá,
ámulattal figyelte a nyitott ablakot.

Egy tört fehér virágszirom sodródott eléje,
puhán pihe, légies, könnyű lepkesúllyal,
s érintése újra felidézte régi nagy szerelmét,
mely ugyanígy szállt a tovatűnő múlttal.

 
Néhány esőcsepp még ott fénylett a szirmon,
színes emlékképként, mitől szíve elszorult,
s ahogy nézte az élénk színű akácfavirágot,
könnye egyfolytában hullt - csak egyre hullt.

2008.05.16