Miszlikre tört az éltető érzés. Apró szilánkjai
sebet vágtak rajtam. Már nincs hatalmam
a széthullott darabokat formába önteni.
Be kell vallani magamnak vesztettem, s a
cél, miben erőt rejtettem széttépett szirom
maradt. Rég elszáradt, mint az a pajkos őszi
szél szórta falevél, mely összezúzva fekszik
az árnyas lombok alatt. Most itt állok sebzetten,
belülről vérzek. A lélek burka átlátszó, vékony,
puha ér lett, mely lassan szétnyílik, s kihullik
belőle minden érző atom. Félve bámulhatom,
ahogy  egy utolsó dobbanással a kettéváló
szív halkan megreped, míg a körülötte lévő
sejtek, jajduló hanggal végérvényesen illanni
kezdenek. Elsuhannak belőle a vágyak. Valahol 
az égben egy köztes úton járnak. Légbe szárnyaló
szerelmem elveszik örökre, az értelem fényteli
szintjétől messzire kergetve.

2008.05.21