Mondd mire vágysz te csapongó gondolat,
mi az, mit magadba rejtve remélni mersz?
Miért kívánod az elérhetetlent, ha esély sincs
arra, hogy magadhoz öleld?
Messze jársz te is, mint a szabad szárnyú álom,
mely titkait hordozva mindig falnak ütközik,
s míg elhessegeti magától az álnok jövőt,
homályos két szeme könnyekkel küszködik.
Mondd, jó érzés a szenvedélyt rabul tartanod,
zsákmányként őrizni, mint egy leölt vadat,
miközben rég nem ér az már valódi kincseket, 
hisz elnémultak ajkáról a mosolyt adó szavak?
Ne legyél te kígyó mely sziszegve ontja mérgét,
ne legyél önző, szépséges madár.
Maradj inkább ember, ki egyszerűen szeret,
s határtalan ideig csak egy szívre vár.

2008.05.22