Csillagokba rejtek minden valós álmot.
Égi takaróval fedek földi jeleket,
hogy ha egyszer mégis elveszítenélek,
a kimondott szavak is némák legyenek.
S mikor tél öleli az alkony bűvös lángját,
a pirkadat tüze is emlékként lebeg;
Valahol két szív még egymás mellé ér,
- de az ezüst folyó tükrében a vén hold
már búcsút integet.
Én, mégis; újra és újra szárnyakat bontok, 
simogatva becézem az átélt napokat,
hogy a percek varázsát magaménak tudjam
akkor is, ha bús dalt játszik
a kertek alatt elosonó meghitt pillanat.

2008.08.08