A végtelen mélységből már tömjénfüstöt érzek,
bár előttem a világ, még illatban hever.
De valahogy mégis más lett ez a földi élet...
Mintha ló vágtában futna, oly gyorsan múlik el.
Megtört ezüst szálakon hamvas őszi évek.
Múltból jövő gondolattól fényként csillognak,
s a jelen homályától oly gyorsan szálló idő,
sós cseppekre hull, ha, jön az alkonyat.
Körbetáncolt ifjúságom lágy dallamtól éled.
Pihegve liheg elnyűtt szavakon. S ahogy két vállra
fektet a véges elenyészet, ronggyal takart sebeimben
még dúl a fájdalom.
Vágyból formált képeslapok, gyertyalángtól égnek.
S körötte csendet sír a télbe szökött nyár,
érzem és tudom, megroggyannak a térdek, 
mikor a hűvös sötét éj, már aggastyánként jár.

2008.09.07