Torkon ragad az idő, s megszorítja vállad.
Azt mondja; Nézd jól az elsuhanó tájat!
Nézd azt az avarba taposott, élő falevelet,
mely akaratán kívül a sárba ereszkedett.
Téged a valóság talaja süllyedni ne hagyjon,
ha kezedbe hajlik az estszínű vágyalkony.
Mert apró cseppekben párolog az élet,
s ha nem érzed értékét, nyomban semmivé lesz.
Azután kietlen, sivár marad a következő nyár,
nem találja régi útját az a kóbor fecskepár.
S ha üres lesz a fészek, minek már az élet?
Porba tapadt jelenben utolér a végzet.

 Szeretettel Kapitánynak, Lenától

2008.09.18