Tudom, szavak nélkül is megérted a lelkem,
Néha elég egy pillantás, hogy belülre is láss,
S mikor úgy érzem, rég befellegzett minden;
Te felkarolsz engem, s mint kincset ölelsz át.

 
Tudod az élet néha csillaggá vált kristály!
Van mikor túlragyogja fénnyel önmagát;
S van mikor néha könnyes lesz egy szempár,
melytől fakó sugarú lesz- az élénk csillogás-

 
Ma fehér gyolcsba teszem minden ígéretem!
Bánatom elrejtem, hogy emberszem ne lássa,
S ha mégis előveszem, szép szóként peregjen,
Melynek egyedül te leszel a méltó gazdája.

 
Ma újra elmondom, de csak csendben, halkan;
Minden mosoly tiéd, mely ott él arcomon,
S tiéd ez a szívdobbanás, mely néha tétován ver,
De mindenképpen élni akar a te arcodon.

2008.10.31