Most elmondom neked, mi rejtve szunnyad bennem.
Mi lángalkonyú éjjeleken csontig felemészt.
Hogy milyen, mikor állatbőrbe bújik a lidérchozó szellem,
s ízekre szabdalja a szunnyadt józan észt.
Ma elmondom, milyenek az elcsattanó pofonok, mikor
megfagyott indulattól démonokká válnak, s maguknak
akarva gonosz önző lelkem, lángolva szórják rám
a bűnnel telt hibákat.
Ma elmondom! Acéledzett szívem megtorpan egy percre,
mikor jeges áradatot zúdít felém a magas sziklafal.
S ha a haragvó Isten éji lámpást gyújt, fényfátylon át látom,
ahogy haldokló gyermekként - esendőn betakar-
Szépen csengő szavak ríme, gondolkodni késztet. Rejtjelétől
erőre kap a puhány gondolat,
de a mosoly ékét földporába dönti, s vele minden szépet elsöpör
a sebzett indulat.
Látod, én is menekülök. Lábnyomomban sár van. Tiszta vizű
hűvös forrás le nem mossa róla,
mert a múltból elosonó idejáró idő mindig meggátolja, hogy
a valós jelen pillanatán álljon meg az óra.

2008.09.27