Hosszú utazás
Megint egy újabb állomás ? Ütöttkopott, sivár, mint annyi más... Ásító, fáradt, réveteg falak, A sárga fények kábán inganak, Lidérces, fülledt álmokkal rokon Mindegyvirágok semmihalmokon... Megint egy újabb állomás... Aztán dübörgő, szédült rohanás : Városok, falvak, nevesincs helyek... Csattogjatok csak őrült kerekek ! Vágtassatok! E lomha éjszaka Mintha már évek óta tartana... Már nincs új szín, nincsen több árnyalat, Egyszervolt társunk foszló árnyalak, Szerelmünk sója régen elfogyott, Hűségünk fénye nézd, hogy megkopott, De a vonat száll... völgyön át, hegyen... Most átkelünk egy égô tengeren, Vagy csak dereng? Hiszen hiába! Késő! E moccanás, e jajdulás a végső! A megtört ajkak szürke szegletében Nem szökken új mosoly, csak gyáva szégyen, S egymást lesik a fülke múmiái: Ki fog közűlünk először kiszállni?
|
|