Mostanában gyakran azt álmodom, hogy fölfelé megyek. Romos lépcsőkön és törött létrákon mászom, csak egyre mászom fölfelé, és visszacsúszom mindig...újra... Kitartóan, de egyre nehezebben mindig csak újra... újra fölfelé... Néha fölérek: föl a csúcsra . Körülnézek és mindenütt romok, ledőlt falak és szürke sivatag, összezárult vagy beszükült utak, ott fenn sincs más, csak az, mi odalenn. Fölébredek. Fel kéne adni végre... Feladni végleg? Nem lehet.
